Őrült hetek

· verseny,regisztráció,csapat,űrhajós

Annyi minden történt az elmúlt két hétben, hogy nem volt energiánk jelentkezni. Az előző posztot Dubajból tettük fel, ahová azért mentünk, mert az Irány az űr! versenyt is szervező egyesületünk, a MANT a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson (IAC 2021) vett részt. Hogy miért vettünk részt a kongresszuson? Két okból, de erről majd máskor.

Az elmúlt tíz napban aztán több esemény is volt, amik fontosak voltak számunkra, ezek közül kettőről már biztosan tudtok. November 3-án az űrhajósok nemzetközi szervezete, az Association of Space Explorers (ASE) idei találkozójának közösségi napja volt, amelyet öt vidéki helyszín mellett a BME-n tartottak. Ez utóbbit a MANT szervezte, délelőtt szűk szakmai találkozóval, délután pedig egyetemisták és középiskolások találkozhattak több űrhajóssal, akik élményeikről beszéltek. Mivel az Irány az űr! csapatainak is küldtünk értesítést, többen részt is tudtak venni ezen a különleges találkozón annak ellenére, hogy közvetlenül az őszi szünet után, hétköznap délután volt.

És még nem volt vége a hétnek, hiszen pénteken elérkezett a versenyünk első fordulója, ahol 144 csapat dolgozott a továbbjutásért! Nem csak a csapatok, de a résztvevő iskolák és a képviselt települések száma is nőtt, ami - reméljük - azt jelenti, hogy egyre többen érdeklődnek az űrkutatás iránt (és persze sokan szeretnék megnyerni a lehetőséget, hogy eljussanak az ESA technológiai központjába). 

kép: maps.google.com

Nagyon örülünk, hogy ennyien csatlakoztatok a versenyhez, mivel a célunk az, hogy az űrkutatást megismertessük minél több diákkal. Rengeteg érdekességet rejt ez a terület és rengeteg későbbi tanulási és munkalhetőséget is! Gondoljatok arra, hogy ha nem is nyerheti meg mindenki a fődíjat, a felkészülés során mennyi új területre nyerhettek bepillantást! 

Irány az űr! Irány Noordwijk! ;)