Kárpát-medencei Űrkutatási Csapatverseny 2020/2021
Oldalsáv megjelenítése

Navigációs útvonal

IRÁNY AZ ŰR! IRÁNY NOORDWIJK!

Ez nem egy fizikaverseny.

Ez nem egy csillagászati verseny.

Ez nem egyetlen tantárgy vagy szakma versenye. Ez az Irány az űr!


A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) „Irány az űr!” elnevezéssel második alkalommal hirdet űrkutatási csapatversenyt a magyarországi és a határon túli középiskolásoknak.

Ez a második Irány az űr! verseny. Az első vetélkedő tanulságai alapján egy még izgalmasabb, még jobb versenyt igyekeztünk összeállítani.

A versenyre négyfős csapatok nevezhetnek, egy csapatot három tanuló és egy mentor alkot.
A verseny három fordulóból áll, amelyet egy döntő követ majd. Minden forduló csak egy napon, megadott időszakban lesz elérhető és a fordulók idejét is lerövidítettük.

Pótküldetések is indulnak azon csapatoknak, akik nem jutnak tovább egy-egy fordulóból.
Kitaláltunk egy-egy olyan feladatot, ami meglehetősen komoly, összetett és izgalmas, reméljük, sok csapat fantáziáját megmozgatjuk vele! Ezeket az eredményekkel egy időben tesszük közzé mindkét fordulóban, hogy továbbra is kapcsolódhassanak az űrkutatáshoz.